Üdvözöljük Gútán!
2024. május 10. péntek, Ármin
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Primadonnát kaptak a gútaiak

Hírek

november 24., 13:01 / Szerző: Administrator
Bombajó és élvezetes színházi előadást adott a gútai Kis-Duna Menti Rockszínház. A gútai művelődési központ színháztermében Heltai Jenő Primadonna c. vígjátékát adta elő a társulat.

 00primadonna

Bombajó és élvezetes színházi előadást adott a gútai Kis-Duna Menti Rockszínház. A gútai művelődési központ színháztermében Heltai Jenő Primadonna c. vígjátékát adta elő a társulat.

 

Mészáros Tamás Csobolya, színikritikus szerepében remekül helytállt, minden egyes megnyilvánulása a helyzethez méltó volt, klisék és modorosságok nélkül. Tamás igazi szenvedéllyel, átütő erejű előadásával roppant vonzó színe volt a produkciónak. Amatőr előadóművészként a legjobbat nyújtotta és jelentősen hozzájárult a darab sikeréhez. Még a hirtelen szinte drámába hajlott részeknél is hiteles tudott maradni és kiválóan hozta a figurát. Láthatóan egész lényét átadta az előadásnak, nem voltak üresjáratok.

 

Majd színre lép a csiricsáré öltözékében a díva. Nagyszerű alakítást nyújtott Kis Ildikó, aki már számtalanszor bizonyította, alapos gonddal és precizitással válogatja az adott szerepkör megformálásához szükséges színészi eszközöket, s építi fel az eljátszandó karaktert. Bármely szerepében kitűnőt alkot, legyen az akár egy elhagyott asszony a magyar történelmi események feldolgozásában, vagy akár egy gonosz boszorkány, aki mindent megtesz, hogy János vitézt elszakítsa szerelmétől. Most pedig valódi dívaként, Ilonkai Ilonka „a nagy nő” szerepében lenyűgözi közönségét, előadása sallangmentes, újszerű, olyan kisildikós. Egyedi és utánozhatatlan.

 

Kellemes meglepetés volt Mayer Anna az özvegy Hornyicsákné szerepében, tökéletesen eltalálta a kissé naiv, ám azért határozottan a földön két lábon álló figurát, aki lányát Lenkét (Marosi Andrea) a színi tanodai növendéket próbálja menedzselni, miközben saját elhanyagolt életével is kezdeni akar valamit. Ahogy pedig a primadonna egyik alakítását imitálta, akkor minden szem rá szegeződött, olyan átéléssel hozta a figurát. „Tudom, mi a boldogság. Kétszer voltam férjnél.” – mondja a darabban.

 

És éppen ez a boldogság, illetve annak keresése az, ami meghatározza az egész előadást. Marosi Andreára mintha csak ráöntötték volna Lenke szerepét, a cserfességét nyíltan leplező, színésznői babérokra vágyó leányét.

 

Rigó Jenő, mint Szedlák, a suszter ugyan kis szerephez jut, mégsem érződik statisztának. Erős jelenléte hozzájárul a történet menetéhez.

 

Tóth László a különös megjelenésű háziúr szerepében rutinosan mozgott a színpadon és énekesi kvalitásait nagyszerűen megcsillogtatta, érett színpadi jelenlét volt érezhető.

 

A szeretett primadonna érkezésének hírére megmozdul nemcsak a ház, az utca, de az egész környék, Külső-Józsefváros, hogy méltóképpen fogadják kedvencüket. Csobolyai azonban csak magának akarja a körülrajongott híres színésznőt. Ezt azonban megakadályozza az elvakult rajongás tárgyának kisajátításának vágya, és kétségbeesett ám haszontalan harcot vív a hőn áhított nő szerelmének elnyeréséért.

 

Önző próbálkozásai, hogy megszerezze a színésznő teljes figyelmét, kudarccal végződnek, s csalódása keserédes véget produkál: lapozhat a zongoristának, akit Langschadl Dávid alakított és jól kísérte a színészeket a zenei betéteknél.

 

Olyan örökérvényű dalok hangzottak el, mint a Szívemben bomba van, Egy kis édes félhomályban vagy Drágám, néha téved az ember.

 

Kiss Péntek József direktor gyakorlott rendezői kézzel nyúlt az erkölcsi kérdéseket boncolgató darabhoz, segítőtársa volt ebben Rigó Magdolna rendezőasszisztens.

 

A rendező éleslátása és színházi tapasztalata nagyon sokat segített a gútai társulat színészeinek fejlődésében. Remek munkát végzett és sodró lendületű, élvezetes és roppant szórakoztató előadást hozott létre.

 

A „láthatatlan”, azonban ugyanilyen fontos szereplők voltak a technikai háttér bebiztosításának emberei, a hang és fény remekül illeszkedett az egyes jelenetek hangulatához.

 

Összességében minden adott volt, hogy egy felhőtlen szórakozást nyújtó előadást láthassanak a tágabb régióból is érkezett színházlátogatók.

 

Borka Roland

Fotó: Céh Lonka