Elvándorlás vagy visszatérés?

Elvándorlás vagy visszatérés?

Jelentős az elvándorlók száma, sokan vannak, akik elmennek Szlovákiából, a fiatalok többsége külföldön próbál szerencsét. Leginkább érezhető ez a magyarok lakta vidékeken, ahol rendkívül magas az elvándorlás mértéke. Ezt a Vox Juventae Társulás Lampl Zsuzsanna vezetésével történt felmérés is megerősíti. Ők elsősorban a szlovákiai magyarok Csehországba történő elvándorlásáról készítettek reprezentatív felmérést, amelyet a napokban hoztak nyilvánosságra. E szerint az ott tanuló szlovákiai magyar egyetemisták mintegy nyolcvan százaléka nem kíván visszatérni szülőföldjére, és nem sokkal kevesebben Csehországban, vagy nyugaton szeretnének érvényesülni. Legnyomósabb okként azt jelölték meg a megszólítottak, hogy nem látnak távlati lehetőséget a szülőföldjükön való boldogulásra, ezért számukra nem is kérdéses, hogy nem szeretnének visszatérni. „Az iskolaválasztásnál a legfőbb motivációk közt szerepelt a minőségi oktatás elnyerése mellett, hogy jó nevű egyetemen tanulhassanak a megkérdezettek, s ott szerezhessék meg álmaik képesítését. A felmérésben résztvevők 74 %-a kitanult mesterségében szeretne gyakorlatot szerezni, ám olyanok is akadnak, akiknek nem ez az elsődleges cél. Minden ötödik, a felmérésben részt vett diák hajlandó volna jobb állás reményében feladni szakmáját, s 5 %-uk már egyenesen biztos benne, hogy egészen más ágazatban szeretne elhelyezkedni, mint amit tanult. A jövőre való tekintettel, a felmérés ideje alatt a megkérdezettek csaknem fele beismerte, hogy terveik közt nem szerepel visszatérni Szlovákiába. Minden negyedik válaszadó kész hazajönni, ugyanakkor minden negyedik közülük tépelődik is, visszatérjen-e vagy sem. A Csehországban maradás leggyakoribb oka, hogy az érintettek jól érzik ott magukat és szilárd, biztos lábakon álló munkájuk van, előlépési lehetőséggel.”

Gútáról is egyre többen, s nemcsak fiatalok, külföldön vállalnak munkát, de egyre többen fontolgatják az elköltözést is, mivel nyugati országokban jobb érvényesülési lehetőséget látnak. Megkérdeztünk néhány gútait, akik nemcsak dolgozni mentek külföldre, de élni is, illetve olyat is sikerült megszólaltatni, aki visszatért, valamint olyat is, aki viszont Gútán képzeli el az életét.

Máté István, Brünn, Csehország:

Komáromba jártam a Selye János gimnáziumba. Az egyik barátom felvetette, hogy a brünni építészeti főiskola minőségileg jobb, mint a pozsonyi. Fontolgattam, hogy Magyarországon is megpróbálom, azonban a magas elvárások és a bürokrácia végett döntöttem úgy, hogy nem megyek oda.  Pozsonyt azért nem választottam, mert úgy tudom, kevésbé szeretik a magyarokat. Itt Brünnben viszont nincs ilyen jellegű problémám. Nagyon kedvesek az emberek, a tanárok is segítenek. Úgy-ahogy a beilleszkedésem is megtörtént. Nem voltak gondjaim abból, hogy magyar vagyok. Hosszútávra tervezek, ám konkrétumokat még nem szeretnék elárulni, mert még minden képlékeny. Az iskolát mindenképpen szeretném befejezni, tehát még öt évig biztosan maradok, aztán meglátjuk, mit hoz a sors. Szeretnék Gútán érvényesülni, hiszen oda köt a családom és a barátaim, ugyanakkor szívesen járnám a világot is, érdekel a más kultúra. A gútai munkaerőpiacon való elhelyezkedésének lehetőségeiről nem tudok nyilatkozni, mivel még nem érint.

Gönczöl Attila, Budapest, Magyarország:

Külföldre történő utazásomat a sport motiválta. Azon belül is a kosárlabda. Úgy látom, hogy Szlovákiában nem kellőképpen foglalkoznak az utánpótlás nevelésére, helyette külföldi játékosokat igazolnak. Ellenben Magyarországon időt és pénzt fektetnek az utánpótlásra, a sportág jövőéért. Kellemes csalódás volt számomra, amikor az új csapatommal és edzőimmel találkoztam. Egészen más a hozzáállás a gyerekekhez, itt minden játékos ugyannyit ér, mint a másik, nincsenek különbségek. Mindenkinek segítenek, ha szükséges, egyéni edzéseket tartanak. Csapattársak is befogadóbbak, mint Szlovákiában. Nem szándékozok visszatérni, esetleg, ha majd arra kerül sor, hogy az extraligában játszhatom. Gúta egy egészen különleges hely. Egyrészt érezni az emberek között dúló negatív kisugárzást, az irigységet, eltulajdonításokat, ugyanakkor mindig is az én kis városom marad, ahová jólesik hazamenni, mert itt nőttem fel, itt él a családom, barátaim és élmények, amiket velük átéltem, és itt kezdtem el kosárlabdázni. Itt nevelkedtem, itt sportoltam. Sok emlék vonz vissza, amit nem lehet elfelejteni. Szeretem a várost.

Fűri Gábor, Manchester, Anglia:

Először 2006-ban mentem külföldre dolgozni, aztán három év után visszatértem abban a reményben, hátha javult a helyzet, azonban ennek ellenkezőjét kellett megtapasztalnom. Másfél év után 2010-ben visszatértem. Itt sokkal nyugodtabban élek, mint otthon. Ha dolgozol, akkor gyakorlatilag mindent bebiztosíthatsz, ami egy normális életvitelhez szükséges. Otthon mindez esélytelen, mivel a helyzet sajnos egyre csak romlik. Biztosan tudom, hogy még egy darabig itt fogunk élni, és a gyermekáldást is itt vállalnánk, mint otthon. Úgy látom, Gúta egy kisváros sok-sok gonddal. A lakosság közötti kapcsolat megítélésem szerint nagyon jó, ez olyan kisvárosi, hogy mindenki ismer mindenkit. Ez nekem nagyon tetszik. Ám rossz látni és hallani, és amikor hazalátogatok tapasztalni, hogy nem kielégítő az életvitel. Mindenki panaszkodik, sokan kölcsönből tudnak csak létezni, kilátástalan helyzetek, minimális munkalehetőség. De ez nem feltétlenül a város hibája, hanem legfőképpen az államé, mert egész Szlovákia egy szegény ország. A fiataloknak, akik nem végeztek főiskolát-egyetemet, vagy a szülei nem jómódúak, illetve nincsenek megfelelő helyen ismerőseik, azoknak esélyük sincs elhelyezkedni. Sőt! Kábelgyár havi háromszáz euróért? Vagy a kecsap-gyár? Még Pozsonyban látom az esélyeket az elhelyezkedéshez azoknak, akik nem szeretnének távolra utazni a családjuktól.

Kürti Nikoletta, London, Anglia:

Elsősorban azért jöttem külföldre, mivel otthon nem tudtam érvényesülni. Nem tudtam a szakmámban elhelyezkedni, mivel gyakorlati tapasztaláshoz kötötték a munkavállalást, ugyanakkor közvetlenül az iskola elvégzést követően nem tudtam gyakorlatot szerezni. Illetve, Szlovákiában, otthon, ha nincs ismerősöd valamelyik munkáltatónál, akkor havi háromszáz euróért gürcölhetsz a kábelgyárban. Másodsorban mindig is vonzott a külföld. Kalandvágyó vagyok és szeretem, ha zajlik körülöttem az élet. Szeretek új emberekkel ismerkedni. Nem mellesleg pedig itt jóval többet keresek, mint otthon. Természetesen, ha lenne otthon munkalehetőség, akkor nyilvánvalóan ott élnék. Itt elég jó tapasztalataim vannak az emberekkel, kedvesek és nincs megkülönböztetés, hogy magyar lennék, vagy bármilyen más nemzetiségű. Nagy a tolerancia. Gútával kapcsolatosan meglehetősen ellentmondásos élményeim vannak, jók és rosszak egyaránt. S ami a hazatérést illeti, szeretnék visszatérni, de nem tudom, mikor, mert elég pénzt szeretnék összegyűjteni, hogy szép életet biztosíthassak magamnak és a családomnak is mindene meglegyen. Szeretném támogatni a szüleimet is.

Mészáros Gábor, Gútáról jelenleg Dunaszerdahelyre:

Tervezem, hogy külföldre megyek dolgozni. Nem kifejezetten Gútával, hanem Szlovákiával van gondom, mivel egyre több a külföldi munkáltató. Megemlítem a „kábelgyárat”, ahol éhbérért, azaz havi 270 euróért, és a munkáltató elégedett. Azért jöttem el Gútáról, mert Dunaszerdahelyen találtam munkát, és a járásban lakik a mennyasszonyom is, így lehetőségünk volt összeköltözni. De nem szándékozom visszamenni Gútára. Fontolgatom, hogy elhagyom az országot egy jobb élet reményében. Itt ugyanis meglátásom szerint csak a nyomor és a nélkülözés vár. Egyelőre Európában szeretnék elhelyezkedni, azonban, ha kapok egy jó munkaajánlatot, akkor akár a tengerentúlon is szerencsét próbálnék. A fémiparban dolgozom, CNC élhajlítóként, keresett szakmának tűnik. Ha úgy adódik, akkor el tudom képzelni, hogy véglegesen külföldön letelepedjek. Nem látom értelmét a maradásnak. Odakint még a szociális viszonyok is emberibbek. Úgy látom, hogy Szlovákia néhány év múlva könnyen Románia szintjére süllyedhet.

Pásztó Attila, Gerona, Spanyolország:

Sorstársaimhoz hasonlóan jómagam is a kényszer hatása alatt döntöttem úgy, hogy külföldön vállalok munkát. Hosszas töprengés előzte meg elhatározásomat, ám végül úgy döntöttem, hogy a kockázatok és ismeretlen tényezők ellenére megpróbálok külföldön érvényesülni. Lassan másfél éve már, hogy a napsütötte Spanyolországban élek. Légiutas-kísérőként dolgozom és imádom a munkámat. Általa sok szép helyre eljuthatok, megtekinthetek idegen országokat. Nehezen sikerült bekerülnöm ebbe a környezetbe, de már nem bánom, hogy így döntöttem, és szeretnék még maradni. Megszoktam már az új környezet, kultúra adta életérzést. Itt, napi szinten sziesztáznak az emberek, ekkortájt zárva tartanak a boltok. Ebből kifolyólag sokkal nyitottabbak, kedvesebbek és intelligensebbek az emberek, még egy más országból érkezővel is. Ez számomra rendkívül szimpatikus vonás. Természetesen hiányzik az otthon, a család és a barátok, és foglalkoztat a hazatérés gondolata, azonban, úgy gondolom, huszonkét évesen még éltet a kalandvágy, ami egy idő után szerintem csökkenni fog, ekkor fogok megállapodni.

Miklós Péter, egykor Prága, ma Pozsony és Komárom:

Tíz évvel ezelőtt hagytam el Szlovákiát és Prágába költöztem. Elsősorban a szerelem miatt, és ez a nő ma rendkívül támogat a visszatérés időszakában. A másik ok az önmegvalósítás volt. Azt gondoltam, s ma is hiszek ebben, hogy van egyfajta teljesítőképességem, amely lehetővé teszi, hogy elérjek valamit az életben. Elmondhatom, hogy Prágában szerencsém volt, és aránylag komoly karriert sikerült befutnom. Rátermettséget és önbevetést igényelt, azonban anyagilag és főleg megfizethetetlen tapasztalatokkal gazdagított. Lehetőségem volt ötvenfős vállalat vezetésére, és közelségben lenni ahhoz, amit szeretek – ízletes étel és bor. Később kifejleszthettem és megtalálhattam a Champagne néven illetett világot. Tíz év után hazatértem. Az hozott vissza, ami annak idején útra késztetett – az önmegvalósítás. A külföld által kínált minden lehetőség ellenére úgy döntöttem, visszatérek és megpróbálok valamit önerőből létrehozni, ott, ahonnét származom. Saját céget alapítottam, amely a pezsgő behozatalával és terjesztésével foglalkozik, jelentős mértékben Pozsony és környéki vevőkörrel dolgozom. Hihetetlenül nagy különbségeket fedezek fel. Egyrészt sokan panaszkodnak, hogy nem keresnek elég pénzt, másrészt semmit nem tesznek azért, hogy bármi is változzon. Szerencsére kivételekkel is találkozom. Csak reménykedhetek, hogy ezekből egyre több lesz.

Borka Roland