Káprázatos orgonahangversenyt adott Nagy István

Sokan voltak, szinte megtelt a templom, annyian voltak kíváncsiak az ünnepnek is beillő koncertre. Nem túlzás, ünnep volt ez a javából, hiszen Nagy István úgy ragyogtatta tehetségét, amit jópár neves művész is megirigyelhetne.

Szépe Hilda, az est narrátora röviden ismertette a művész eddigi életpályáját, valamint hangsúlyozta István szakmai körökben egyre többet ragozó egyedi művészi megoldásait. Amikből jó párat saját fülével is hallhatott a szépszámú közönség. És ha már különleges alkalom, akkor adjuk is meg a módját. Gondolhatta Nagy István, amikor biztos kézzel összeválogatta az est repertoárját.

Nem hiányzottak a személyes kedvencnek is beillő Johann Sebastian Bach minden zenei zsenialitást ötvöző művei, amiket István remek ügyességgel interpretált. Nem bízott semmit sem a véletlenre, alapos kidolgozottsággal, játszi könnyedségű, szinte mennyei virtuozitással úgy csűrte-csavarta a közönség kedélyállapotát befolyásoló érzelmeket, ahogy az neki tetszett. Ha kellett felrázta, ha úgy tartotta kedve, vagy éppen elandalította a hallgatóságát. Mintha csak patikamérlegen mérte volna, olyan kifinomult ízléssel és pontossággal adagolta az ízletesebbnél ízletesebb zenei variációkat, hogy szívbe markoló előadását valósággal ováció fogadta.

Ugyanilyen kedélyes jópofaság és huncut kikacsintás volt a Pjotr Iljics Csajkovszkij legismertebb és legtöbbet idézett műve, a Diótörő, amelyet szinte minden zenei előképzettség nélküli ember is könnyen felismer. István kezei között azonban új értelmet nyert, eddig nem ismert mélységeket adott a sokszor unalomig játszott zeneműnek. Nem erőltetve, hanem a világ legtermészetesebb formájában, szépen, ahogyan az a nagykönyvben írva vagyon.

És itt is tetten érhető Nagy István eredetisége, hogy még az oly elcsépeltnek ható műveket is új élettel tölti meg, azonban ábrázolása nem elcsépelt elemekből áll, hanem különös érzékkel társítja a meglévőket és tárja mindenki elé saját megfogalmazását. Ügyesen és intelligensen. Erre pedig csak az igazán kivételes tehetséggel bíró és módfelett képzett zenészek képesek. Nagy István sajátos orgonajátékával, ahogy azt neves szakemberek is megfigyelték, Szlovákia nagyobb templomainak értékes éke lehet. Ám István nem egy nagyváros székesegyházát, vagy dómját választotta tehetsége kibontakozására, hanem Gúta templomát. Egy olyan tehetségről beszélünk, akinek művészi képzettségéről a számos versenyen elért eredményei is bizonyosságot mutathatnak. Nagy István azonban kevésbé kérkedik érdemeivel, helyette művészi kinyilatkozásai beszélnek.

Olyan átütően és áhítatosan, mint Edvard Hagerup Griep által szerzett I. Peer Grynt szvitje, amit olyan elemi erővel idézett meg, aminél jobban már csak a záróakkordként választott Aram Hacsaturján Kardtánca hangzott.

Kétség sem férhet hozzá, hogy a jelenleg a gútai Művészeti Alapiskola pedagógusa, aki jelenleg több magyarországi és szlovákiai városban ad koncertet, bravúroson megoldásaival méltán teszi büszkévé Gúta valamennyi lakosát és a város vendégeit. Mint az látható-hallható volt pénteki koncertjén is.

A megközelítőleg egy órás koncertet követően Koczkás Beáta alpolgármester egy pazarul válogatott virágcsokorral jelképesen megköszönte a páratlan zenei élményt, amivel a jelenlévők lelkébe isteni örömet csempészett. Nem kell ehhez több mint egy befogadó és hálás közönség, illetve elsősorban Nagy István pompás orgonajátéka. Így emelte ünnepé a hétköznapot, így tette emlékezetessé a gútai árvízi események visszaidézésére szervezett programfolyamot.

Borka Roland

A szerző felvétele