Most azonban magamhoz szorítanám barátaimat, hogy el ne hagyjuk egymást.

A meleg nyári délelőttön ünneplőbe öltözött szülők, rokonok és barátok töltötték meg az intézmény udvarát, hogy a diákélet egyik legünnepélyesebb pillanatának lehessenek tanúi. Az iskola nevében Kacz Jenő igazgató intézett beszédet az iskola tanulóihoz, a ballagóknak pedig útravalóul Wass Albert soraival kezdve, a következőket adta: 

„A szárny megnőtt, üresen áll a fészek,
Csak álom volt a régi jó világ,
És mint a fecske alkonyati szélnek,
Ma szárnyat bontott egy sereg diák.”

Kedves  Kilencedikesek! 

Ez a pillanat talán várva várt és mégis nehéz számotokra, hiszen ez az  első jelentősebb mérföldkő az életetekben. A ballagás egy korszak lezárása. Valami elmúlik amiért az ember szomorkodik, de ugyanakkor elkezdődik valami új és érdekes. Búcsúztok egymástól, tanáraitoktól elhagyni készültök öreg iskolátok, kis közösségetek és kinyílik számotokra a világ, hogy tovább haladjatok a felnőtté válás rögös útján. Bízom benne, hogy mindannyian megtöltöttétek tarisznyáitokat olyan értékekkel, emlékekkel, amelyek majd megsegítik a következő lépéseiteket. Az ebben a korban megszerzett tudás, a tapasztalatok az átélt érzelmek a nagy barátságok majd meghatározzák felnőttkorotokat. A mai kiszámíthatatlan időszakban nem könnyű jó tanáccsal szolgálni, mert gyorsan változhatnak a dolgok.

Nincsenek  jól kitaposott utak, amelyek mindenki számára elérhetőtek és járhatónak. Viszont mégis szeretnélek ellátni benneteket néhány jótanáccsal. Vannak gyökerek és kapaszkodók amik megtámasztanak és megtarthatnak ha szükség van rá és vannak világítótornyok amik utat mutatnak, ha eltévednétek az élet rengetegében. Mi az ami megtart és mi az ami megtámaszt? Elsőként említeném a szülőket, a családot, hiszen eddig mindent nekik köszönhettek. Tovább folytatva a sort megemlítem öreg iskolátok, egész pontosan annak pedagógusait, akik megalapozták szellemi fejlődéseteket. Megemlítem továbbá Gúta városát az itt élő emberek közösségét, megemlítem a felvidéki magyar közösséget és az anyanyelveteket. Mindez adott, kitörölhetetlen, megváltoztathatatlan éppen ezért ezek a ti gyökereitek, melyekhez reményeim szerint örökre kötődni fogtok. Melyek azok a dolgok amelyek segítenek megtalálni a helyes utat? Ide sorolnám a tudást a lelkiismeretet az emberséget és alázatosságot a kitartást  és céltudatosságot. Ennek ellenkezői a tudatlanság a rosszindulatúság az önteltség és a lustaság majdnem biztosan tévútra vagy zsákutcába vezetnek. Ha úgy érzed, hogy eltévedtél, bátran kérj segítséget tapasztaltabb, bölcsebb embertől, még nem is várható el tőletek, hogy minden helyzetben önállóan tudjatok dönteni. Eddig tanáraitok, szüleitek jó vezető módjára egyengették az utatokat. Ez az út azonban korántsem ért véget, folytatódik a  továbbtanulással a felnőtté válással."

Az intézmény igazgatójának ünnepi beszéde után Kárpáty Ernő, Gúta város alpolgármestere szólt a ballagókhoz: ,, 

Ti, a mai nap főszereplői,  sokféleképpen élitek meg a jelen pillanatait. Képzelhetitek, hogy végre átléptek a korlátlan szabadság világába, és vannak köztetek olyanok, akik már látják az ehhez kapcsolódó felelősséget is. Ezen a napon életetek egyik legszebb, legérdekesebb és legizgalmasabb időszaka zárul le. Persze vár még rátok az iskolapad, de ebben a formában, ezzel a közösséggel már soha többet nem alkottok egy osztályt. Sokszínű évfolyam voltatok, és valamennyien tehetségesek. A tehetség egyszerre felelősség, kötelesség és kockázat is, mert a siker és kudarc lehetősége egyaránt benne rejlik. Kik a tanulásban, a tanulmányi versenyeken, kik a nyelvek területén, kik a művészetekben, többen a sportban alkottatok maradandót.

Vannak köztetek olyanok is, akik a kezdeti botladozások után megkomolyodva, végre határozott célt kitűzve az utolsó hónapokra ugyan, de beértetek. Az itt töltött 9 év során számtalan inspiráló élmény ért titeket: tapasztalat, tudás, barátság, szerelem, napi bánatok, örömök. Van egy olyan mondás, miszerint a jövő egy út, ami az iskolapadban kezdődik. Bár már sok lépést megtettetek ezen a jelképes úton, de szerencsére még mindig nagyon az elején vagytok. Azt kéne kívánnom, hogy legyen a további utatok akadályoktól és nehézségektől mentes, de elárulok egy titkot – ez nem lehetséges. Így, inkább azt kívánom, hogy legyenek olyan célok az életetekben, amikért érdemes erőfeszítéseket tenni, és amikor majd eléritek ezeket, úgy éljétek meg, ahogy mindig is szerettétek volna."

Az alpolgármester szívhez szóló szavai után a végzősök nevében Botyánszki Réka búcsúzott diáktársaitól, és köszönetet mondott a tanároknak, és a gyermekeiket gondosan nevelő szülőknek is. ,,Nehéz szívvel állok itt most, hiszen arról kell beszélnem, ami véget ér, ami elmúlik, és az osztálytársaim nevében kell méltóképpen búcsúznom az alapiskolától, ami 9 éven át adott otthont tanulmányainak. Nehéz most a szavakat megtalálni, kifejteni a gondolatainkat, és valami olyat mondani, ami örökre megmarad majd bennünk. Az emlékek, a barátságok, kirándulások, és persze a dolgozatok idegtépő percei mindenképp megmaradnak. Ezek mind- mind olyan pillanatok, amiket sosem felejtünk majd el.

Szívesen gondolunk vissza az együtt töltött évekre, a közös élményekre. Nem, nem voltunk tökéletes közösség, ha kellett vitatkoztunk, veszekedtünk, de ezek csak ideig óráig tartottak, és múló hóbortjaink szeszélyeinek tengerében idővel elapadtak. Sok mindent megharcoltunk, átéltünk, talán olyan dolgokat is, amire egyáltalán nem számítottunk. Most azonban magamhoz szorítanám barátaimat, hogy el ne hagyjuk egymást. Végig ülnénk a legunalmasabb órákat, hallgatnánk a sok szidást, de már nem lehet. Búcsút kell vennünk ettől a helytől, ami annyi mindent adott nekünk. Nehéz szívvel, de tele reménnyel és várakozással nézünk a jövő felé. Nagyratörő gondolatokkal, csupa gyermeki őszinteséggel és naivitással csodálkozunk rá a világra, bontogatván szárnyaikat. Mindannyiunk emlékezetében örökre ott fognak maradni a II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában eltöltött évek, élmények."

Szerző és fotó: Sárközi János