„A sport mindig a jelenről szól” – Interjú Faragó Tamással

Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, edző, a Nemzet Sportolója a gútai Hajómalom Fesztivál vendégeként beszélgetett Milány Kincsővel sportról, nevelésről, férfiasságról és kultúráról. Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett részletét közöljük.

– Mit jelent Önnek ma a sport, és hogyan látja a szerepét a fiatalok életében?

A sport mindig a jelenről szól. Nincs múlt. Nem lehet arra hivatkozni, hogy milyen jó játékos voltam, vagy hány gólt lőttem korábban – minden meccsen újra kell bizonyítani, hogy értek ahhoz, amit csinálok. Ezt a szemléletet igyekeztem átadni a fiataloknak is: a sport ne csak mozgás legyen, hanem egyfajta értékrend, amely megtanít a felelősségre, kitartásra és önfegyelemre. Nekem a vízilabda mindig nevelési eszköz is volt.

– A nevelésnél többször említette a férfi szerepet. Hogyan fogalmazná meg ezt a mai fiatalok számára?

Én úgy gondolom, hogy a férfitől ugyanazt várják el, mint tízezer éve: meg tudja védeni a barlangot, és tudjon zsákmányt ejteni. Mindez persze ma már átvitt értelemben. A többi csak mellébeszélés. Amikor a gyerekek szüleinek beszéltem, azt mondtam: nem csak sportolókat, férfiakat nevelek. A vízilabdán keresztül megtanulják, hogy fegyelmezettnek, kitartónak, intelligensnek kell lenniük. És bizony, az is fontos, hogy legyen tartásuk, legyen megjelenésük – akár az uszodában, akár az életben.

– Hogyan viszonyul a kritikához, és mit tanácsol ezzel kapcsolatban a fiataloknak?

A legfontosabb, hogy az ember képes legyen egyensúlyt találni a magáról kialakított kép és a valóság között. Tudni kell, hogy kik vagyunk, mire vagyunk képesek, és mit kell még tanulnunk. Én elfogadom a pozitív kritikát, de azt is elvárom, hogy az legyen megalapozott. A sportban a teljesítmény a mérce, és a néző nem kíváncsi a múltadra – a jelen érdekes számára.

– Az új generációról és a klasszikus műveltség fontosságáról is erős véleményt fogalmazott meg. Miért tartja ezt lényegesnek?

A mai fiatalok ki vannak szolgáltatva a digitális világnak, a klipkultúrának, az állandó figyelemelterelésnek. A klasszikus műveltség – olvasás, gondolkodás, emlékezés – nemcsak tudást ad, hanem védelmet is. Ha valaki ismeri Dosztojevszkijt vagy Shakespeare-t, tudja, mit jelent a hűség, az árulás, a szeretet. Ma fogalmakat írnak újra, ezért a legnagyobb kincs az, ha valaki tudja, mi a tartalom mögöttük. Mert akit így nevelnek, azt nehezebben lehet megvezetni.