Kultúra
Budapestre utazik Debrecenből Munkácsy Golgotája
Budapestre utazik Debrecenből Munkácsy Golgotája; a Krisztus-trilógia legnagyobb méretű darabját a Szépművészeti Múzeumban, a festő születésének 180. évfordulójára rendezett, a Munkácsy - Egy világsiker története című nagyszabású tárlaton láthatja majd a közönség - jelentették be pénteken a Déri Múzeum Munkácsy-termében sajtótájékoztatón.
Évfordulók- 125 éve született Seress Rezső
A kiváló zeneszerző, aki hosszú pályafutása során sohasem tanult meg kottát olvasni, és gyakran csak fél kézzel játszott a zongorán, 1899-ben, Spitzer Rudolf néven látta meg a napvilágot egy zsidó felmenőkkel bíró, de már kikeresztelkedett család gyermekeként Budapesten (egyes források szerint Komáromban). A kirívóan alacsony termetű – mindössze 156 cm magas – fiatalember egy vándorcirkuszban, artistaként kezdte meg „szórakoztatóipari” pályafutását, miután elszökött a szülői háztól. Seress tehetséges légtornásznak bizonyult, cirkuszi karrierje azonban hamar félbeszakadt, ugyanis egy előadás előtt Vecsésen – gyakorlás közben – leesett a trapézról, és kis híján életét vesztette.
Vasárnapi útravaló-Az élet lámpával keresése a mennyek kapujának
Prohászka Ottokár, az egykori lánglelkű székesfehérvári megyéspüspök arra int, hogy az élet nem más, mint lámpával keresése a mennyek kapujának.
Vasárnapi útravaló-Isten hűséges és bőkezű a jutalmazásban
Ha te hűséges és serény maradsz minden tennivalódban, bizonyos, hogy Isten is hűséges és bőkezű lesz a fizetésben.
Szili Katalin: a Csemadok a felvidéki magyarság összetartója
A Csemadok a felvidéki magyarság összetartója és kovásza, etnikai politikai utánpótlásának melegágya – jelentette ki Szili Katalin, miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Galántán, ahol beszédet mondott a helyi magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezete, a Csemadok megalakulásának 75. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen pénteken.
Szólj rám, ha hangosan énekelek- ma 80 éves Kovács Kati előadóművész
Verpeléten született 1944. október 25-én Kovács Kati- teljes nevén Kovács Katalin Anna Sarolta, a hazai könnyűzene egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb hatású énekesnője. Közel hatvan év alatt önazonos, nyomot hagyó művészként vált a magyar kultúra részévé. Művészetét számos állami és szakmai kitüntetéssel ismerték el.
Vasárnapi útravaló- Morus Szent Tamás imája
,,Adj nekem egyszerű lelket, amely mindent, ami jó, kincsnek tud tekinteni, és amely nem ijed meg könnyen a gonosz látványától"
Ma 77 éves Bánsági Ildikó, a Nemzet Művésze
Bánsági Ildikó 1947. október 19-én született Budapesten. Munkásságát a Nemzet Művésze címmel ismerték el, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Radnóti Miklós halálának 80. évfordulóján Győrben rendezik a Radnóti Biennálét
A holokauszt és Radnóti Miklós halálának 80. évfordulóján a Győri Nemzeti Színházban rendezi meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Radnóti Biennálét november 7. és 10. között – tudatta a Magyar Versmondók Egyesülete kedden az MTI-vel.
Vasárnapi útravaló- a mai ember szomjúsága az igazság után
A lelkekben végbemenő változások egyik figyelemre méltó jele a mai ember szomjúsága az igazság után. Az átélt események fájdalmas és véres iskolájában tanulta meg, hogy az igazságot csalóka látszattól megkülönböztesse.





