Gútai kerekesek a világ legjobbjai között

Sporttörténeti sikert könyvelhet el a gútai teremkerékpárklub, hiszen növendékei részt vettek a Japánban megrendezett világbajnokságon. Hajdú Andrea klubvezető védencei bronzéremmel tértek haza. Szabó Dóra, Vincze Alica, Csente Viktória és Vas Korina visszatekintésünkben felidézik a verseny és az ott tartózkodás legemlékezetesebb pillanatait és élményeiket.

Egy kisváros maréknyi csapata belépett a világelitbe és úgy tűnik, nem is nagyon akar kilépni onnan. A Felkelő nap országában elért siker még élénken él a résztvevők emlékeiben, és szívesen megosztják az olvasókkal tapasztalatukat és rendkívül gazdag élményeiket. A lányok nemcsak versenyeztek, hanem lehetőségük nyílt egy kicsit közelebbről is megismerni az egzotikus helyet és a távol-keleti kultúrát. Élményeik meghatározóak voltak.

Szabó Dóra a helyi Nagyboldogasszony Magyar Tannyelvű Egyházi Gimnázium diákja. „Egy nap édesanyámmal bevásárolni mentünk és megláttuk a klub hirdetését, bejelentkeztem és megtetszett, mert nagyon mutatós és látványos elemeket mutatunk be a kerékpáron. – meséli a tizenhat éves lány. - Már tíz éve űzöm ezt a sportot, és nagyon örülök, hogy általa fejlődöm és nem utolsósorban nagyon sok helyre eljutunk. A jövőben is szeretnék ezzel foglalkozni, és vonz a rendőri szakma is.”

Vas Korina egy pozsonyi középiskola végzős diákja. „Mivel a fővárosban járok iskolába, így nehéz volt összeegyeztetni az edzések időmenetét, picit a tanulás rovására ment, amit most megpróbálok bepótolni. Ám a világbajnokságon elért harmadik hely kárpótolt és kiváló élményekkel gazdagodtam. Egy hetet töltöttünk Japánban, s a városban hihetetlenül kedvesek voltak az emberek, minden nagyon érdekes volt. A jövő még nagyon képlékeny, annyit azonban elárulok, nagyon szeretnék utazni.” – mondta Korina. Előtte áll még azonban az érettségit, ott is a legjobbat szeretné kihozni magából.

Csapattársa Csente Viktória is nagyon feldobva nyilatkozott az élményeiről. „Elképesztő, hihetetlen és rendkívül élménydús hetünk volt Japánban. Bár a húsz órás repülőút alaposan elcsigázott minket, s hamar álomba szenderültünk, de maga a japán kultúra és az ottani környezet elvarázsolt.- áradozik Viki. – Minden nap volt program, és közben féltettük az életünket, hiszen a Sakurajima (ejtsd: szakuradzsima) vulkán nagyon tevékeny volt. Szerencsére még csak földrengést sem éltünk át, pedig az Japánban elég gyakori. Tetszik az ottani szemléletmód, mindig mosolyognak, és minden napban megtalálják a pozitívat. Ezt eltanulhatnánk tőlük. A világbajnokság pedig nagyszerű élmény és tapasztalat volt. Számos nemzet tagjai voltak, csodaszép gyakorlatokat láttunk, és a közönség minket is támogatott. Hihetetlen jó érzés volt a dobogón állni. Mindenkinek kívánom.” Viki jelenleg a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara Tanárképző szakán tanul.

Vincze Alica nem győzi hangsúlyozni, mit jelentett számára ez a megmérettetés.  Minden vágya volt, hogy világbajnokságon a dobogón állhasson. Mindez megvalósult, és újabb kihívásokat állít maga elé, új célkitűzései vannak. „Nagyon sok mindent adott nekem ez a sport. Rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagodtam, sok csodaszép helyen járhattam és megtanultam csapatban dolgozni. De legfőképpen azt tanultam meg, hogy ne adjam fel és küzdjek az álmaimért és céljaimért. Az életem része a teremkerékpár, és nagyon hálás vagyok, hogy művelhetem, és kevesen tudják, hogy egy-egy gyakorlat betanulása fél évet is igénybe vehet, hiszen négy embert összehangolni nem kis feladat.” – kezdi Alica.

Álma valósággá válását látja ebben a világverseny harmadik helyében. „Ez is azt bizonyítja, minden lehetséges. Egy olyan kisvárosból, mint Gúta,  eljutni a szó szerint a világ másik végére, az nem kis teljesítmény. A körülmények adottak voltak, és mi éltünk vele. Egy ideig eltartott itthon, amíg úgymond visszatértem a hétköznapokba, hiszen annyira elvarázsoltnak tűnő helyen voltunk és engem annyira megfogott a japán kultúra, hogy még nagyon szívesen visszamennék.”

Élete a versenyzés, ezért továbbra is szeretné művelni. „A művészi kerékpáron belül pedig további céljaim vannak. Továbbra is szeretnék ezzel foglalkozni, mert elképesztően jó érzés a bronzérem. Ma is a szobámban előkelő helyen áll, s amikor ránézek, libabőrös leszek, elmosolyodom és boldog vagyok, mert megvalósítottam azt az álmomat, amely korábban még oly távolinak tűnt. Jelenleg is zajlik a Miss Szlovák Kerekpáros szépségverseny, amelyen szintén előkelő helyet szeretnék elfoglalni.”

Alica jelenleg a pozsonyi közgazdasági iskola Érsekújvárott kihelyezett részlegén tanul, hogy közel legyen az edzések színhelyéhez. Ezt követően Pozsonyban folytatná tanulmányait, illetve továbbra is művészien kerekezne.

Ez a sport azonban nem honosodott volna meg Szlovákiában, ha nincs Hajdú Andrea, aki áldozatos munkájával és a szülők segítségével létrehozta az ország mindezidáig egyetlen teremkerékpár-klubját. Meseszerű történet az övék, hiszen szinte a semmiből sikerült kialakítani egy világviszonylatban is elismert sportklubot, eredményeik pedig kézzel foghatóak érmek és kupák, serlegek formájában.

Andrea azonban szerényen nyilatkozik. „Sok még a teendő. Természetesen rendkívül büszke vagyok védenceimre, nagyon jó munkát végeznek. S nemcsak a két négyesről beszélek, hanem az egyéniekben és párosban versenyző kicsikről és nagyokról egyaránt.” – hangsúlyozza Andrea.

Hozzáteszi, hogy kezdetben még a legmerészebb álmaiban sem szerepelt, hogy tanítványaival egyszer a világbajnokságon is bizonyíthat, nemhogy még érmes helyezést érhetnek el. „Szinte hihetetlen, hogy röpke tizenhárom év alatt ilyen szintre jutunk. Japán pedig csodálatos volt. Az ottani emberek nagyon közvetlenek, kedvesek, úgy viselkedtek velünk, mintha régről ismernénk egymást. Meghatott az a szurkolás, amit ott kaptunk, minden gyakorlatunkat megtapsolták és örültek a sikerünknek. A cseh csapat tagjai pedig a vállukra véve ünnepeltek minket. Kiváló érzés volt!”

Andrea azonban a jövőt illetően szokásához híven nem szeretne találgatásokba bocsátkozni. „Hű maradok az elvemhez. Annyi azonban már most biztos, hogy mi továbbra is végezzük a dolgunkat, s az esetlegesen felmerülő gondokat, ahogy eddig is, ezután is megoldjuk. Az a legfontosabb, hogy összetartsunk. Isten segítségével sikerül mindenen felülemelkednünk és bízom benne, hogy továbbra is öregbítjük városunk hírnevét nemcsak Szlovákiában, hanem az egész világon. Nem az számít, kik vagyunk és honnan jöttünk, hiszen bárki bármire képes lehet. Csak hinni kell. Önmagunkban is.”

Az erős hitüknek köszönhetően a gútai teremkerékpár-klub csak titkon remélt sikereket ért el és jövő még számos érdekes eredményeket tartogat.

Borka Roland