A mai napon történt-Esze Tamás halála-1708.május 27.
Történelem
De kezdjük az elején, ki is volt a Rákóczi- szabadságharc első jobbágyi származású főtisztje, a felkelő sereg „ezereskapitánya”. Egyszerű jobbágyi családból származott, Tarpán, és a Nyírség egyik viszonylag fejlett mezővárosában élte életét sókereskedőként. Az egykori Erdély és Királyi Magyarország erdős határterületén bujdosó jobbágyok és szegény sorsra jutott kisnemesek, egykori végvári vitézek szervezkedésbe fogtak az egyre erőszakosabb módszereket alkalmazó állami berendezkedés ellen, Esze Tamás pedig 1696-ben csatlakozott hozzájuk. Részt vett a hegyaljai felkelésben, de miután ezt a nemesei bandériumok leverték, ő maga is fogságba esett. Terveivel azonban nem hagyott fel, és újabb felkelés kirobbantásán gondolkodott. Mivel politikai érzékkel is rendelkezett, az 1700-ban kirobban spanyol örökösödési háborút alkalmasnak ítélte arra, hogy a magyarságot fegyverbe hívja elnyomói ellen. Ugyanis a spanyol trónra áhítozó Habsburgok a nem kevésbé nagyravágyó francia királlyal találták szembe magukat, ezért Magyarországról is kellett vonniuk az ott állomásozó katonaság nagy részét.
Esze Tamás azonban tudta, hogy parasztokkal, rongyos bujdosókkal nem érhet el tartós sikert, ezért felkereste a Lengyelországban bujdosó két nagyurat, Rákóczi Ferencet, Bercsényi Miklós grófot. A fejedelem ekkor ezredesi rangra emelte későbbi hű katonáját, gondjára bízta a brezáni kiáltványt, illetve átadta a felkelés zászlóit, melyeket három tiszaháti mezővárosban – Vári, Tarpa és Beregszász – május 21-22-én bontottak ki. Rákóczi végig nagy becsben tartotta a kezdetektől hűségesen szolgáló Esze Tamást: még 1703 novemberében felszabadította őt a jobbágysorból, 1707-ben brigadérosi, 1708 márciusában pedig nemesi címet adományozott számára. A talpasok élén Esze is csatlakozott Rákóczi 1708-ra tervezett sziléziai hadjáratához, az indulást azonban már nem érte meg. Történt ugyanis, hogy a nyitrai táborban 1708. május 27-én Esze Tamás és Czelder Orbán csapatai között a pünkösdi istentisztelet után verekedés tört ki.Esze hiába próbálta lecsillapítani a tömeget, a csetepaté annyira elmérgesedett, hogy végül kartácstűzzel kellett szétkergetni a dulakodókat. A tömegverekedés után Esze Tamás holtan maradt a csata színhelyén, ezzel a kuruc hadsereg elveszítette egyik leghasznosabb tisztjét. Később a történetírók számos teóriával álltak elő, miszerint az ágyútűz egy előre kitervelt gyilkosság része volt, és a brigadérost voltaképpen nemesi származású ellenlábasai gyilkolták meg, ám feltehetően Esze Tamás életét a tusakodó katonák oltották ki.
Szerkeszti: Sárközi János
Forrás: rubicon
(kép: wikipédia)