A keresztény seregek győzelme Péterváradnál-1716. augusztus 5.

Pétervárad (ma Szerbia része)  vára a megerődített városból, a várkastélyból, a szarverődből és az oromerődből állott. Ezek előtt még két, a belső és külső védőmű feküdt. Ezeket gróf Caprara tábornagy 1694-ben szeptember 10.-étől október 2.-áig eredményesen védelmezte a várat ostromló Ali pasa nagyvezír ellen. De az utóbb említett két védőmű most már igen rossz állapotban volt s amikor Savoyai Jenő herceg azokat 1716. augusztus 2.-án megszemlélte, nyomban intézkedett azoknak lehetőleg gyors helyreállítása iránt. Ugyanekkor a herceg erősebb különítménynek hírszerzés céljából leendő kiküldését határozta el, melynek vezetésére gróf Pálffy János tábornagy önként jelentkezett, de a herceg lelkére kötötte, hogy komolyabb harcba az ellenséggel ne bocsátkozzék. Azonban a török sereg egyre intenzívebb mozgása miatt néhány nappal később már más véleményen volt, és elrendelte a támadáshoz szükséges előkészületeket. A törököknek mindenesetre tudomásuk volt a császáriak támadási szándékáról s mihelyt augusztus 5.-én reggel ez utóbbiak mozgolódását észrevették, ők is hamarosan csatarendbe állottak, három nagy csoportban felvonult tüzérségük pedig nyomban megkezdte a tüzelést.

Sándor württembergi herceg reggel 7 órakor 6 zászlóaljával a vesztőhely-magaslaton át előnyomulva csakhamar oldalba fogta a vívóárkokban levő janicsárokat, akiknek egyrésze hátra, másrésze balfelé tért ki, az állásban megmaradottak pedig csakhamar lekaszaboltattak. Most aztán a herceg a közelben levő üteget rohamoztatta meg, melynek 10 lövegét hamarosan elfoglalni sikerült. Maga Savoyay Jenő herceg is ennél a csoportnál tartózkodott, de most a középhadhoz sietett, ahol csakhamar igen komollyá vált a helyzet. A gyalogság és lovasság által nagy elszántsággal végrehajtott támadást az előretörő janicsárság nem birta ki és vívóárkai felé húzódott vissza, de közben az Ebergényi-csoport által oldalba és hátba fogatott, míg előlről a most már szintén nagy lendülettel előretörő császári gyalogság gyakorolt reá mindig nagyobb és vészteljesebb nyomást, anélkül, hogy a közben tovább előrenyomult Pálffy-csoport által lekötött török lovasság segítségére siethetett volna. Ily körülmények között már saját vívóárkaiban sem sokáig tarthatta magát és csakhamar vad futásban keresett menedéket a tőle jobbra-balra jó hosszú ideig kétségbeesetten harcoló többi janicsár csapatokkal együtt, cserben hagyva a segítségükre küldött tatárok és erélyesen üldözve Ebergényi csapatjai által. Ezalatt a Pálffy-csoport is végleg visszaverte a vele szembeszállt ellenséges lovas tömeget s csapatjainak egy részével a nyakló nélkül menekülő szpahikat üldöztette, a többivel pedig az időközben szintén oda érkező Ebergényi-csoporttal együtt az ellenséges táborra vetette magát.

Itt a főbb török parancsnokok egyideig még ellenállni próbálkoztak, de miután embereik zöme hamarosan futásnak eredt, a küzdelem rövid idő múlva teljesen reménytelenné vált, de azért Damad Ali pasa nagyvezír a körülötte maradt kis csoporttal kivont karddal halálra szántan vetette rá magát a közelgő ellenségre, de már néhány perc múlva ő is szaporította a halottak számát. Részben a vívóárkokban, részben a tábor védelmezése közben még igen sok főbb vezető és tömérdek tiszt esett el. A halottak közt volt Mehemed pasa, Türk Achmed anatoliai béglerbég a balszárny parancsnoka, továbbá Husszein, a janicsárok agája és még sok főbb és előkelő tiszt és csapatvezető.

A hatalmas, sorsdöntő csata mindössze 5 óra hosszat tartott és a keresztény fegyverek fényes győzelmével végződött. Déli 12 órakor a tulajdonképpeni harcnak vége volt és Savoyai Jenő herceg, a győztes hadvezér, szívesen engedte meg, hogy gyalogsága is a volt török táborig nyomuljon előre, hogy szintén része legyen az ott található dús zsákmányban. A herceg ugyan már most tudatában volt teljes győzelmének, de a csapatok kimerülésérevaló tekintettel a közvetlen üldözéstől eltekintett, pedig ez még sokkal nagyobb mértékben emelte volna a kivívott diadal nagyságát.

Forrás: Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme

Fotó: wikipédia (Pálffy János tábornok, a péterváradi csata emlékműve)