Felékesítette hallgatóságát Nagy István

Megkockáztatható, hogy soha annyian nem voltak még egy ilyen jellegű koncerten Gútán, mint éppen idén karácsony másodnapján. Nagy István biztos kézzel és kiváló érzékkel válogatta az előadandó műveket.

Már az első zenemű, a klasszikus orgonaművészet egyik kiváló szerzeménye, Johann Sebastian Bach g-moll fantázia és fúgája egészen magasra tette a lécet. Nemcsak első hallásra igényes mű, hanem igazi zenei csemege, ami a közelmúltban felújított, illetve újjáépített orgonán kifejezően szólt. Ehhez nyilván kellett Nagy igazán ötletes és kreatív megoldása. Hallható volt, hogy Bach ezzel a művével is kinyilatkoztatta, mennyire megelőzte korát. Nem kifejezetten karácsonyi témájú szerzemény, mégis remekül illeszkedett az ünnep hangulatába.

Némi útmutatásul szolgáltak Paszmár János, a gútai Művészeti Alapiskola, az est konferansziéjának szavai. Az áhítattal átitatott Zipoli mű, a Pásztorjáték alatt Nagy kiválóan hozta a kissé idillikus rusztikumba csomagolt jelenetszösszenetek megidézését. Világosan kisejlett Zipoli dél-amerikai jezsuita vonatkozása. Mintha Nagy István ismerné-értené a tizennyolcadik századi argentin életérzést.

Nem sokkal maradt el ettől a kissé könnyedebb, a német barokk zeneszerző és orgonista Johann Kaspar Kerlltől származó a kakukk hangjára írt rendkívül szellemes capricció. Ezt váltotta Jan Křtitel Kuchář g-moll fantáziája, ami részben Mozart klasszicizmusát idézte. Bár lehet, ez csak nekem tűnt fel.

S ha már az elején ízelítőt kaptunk Bach munkásságának és zsenialitásának kiválóságaiból, célszerűen nem maradhatott ki Johann Pachelbel, aki bizonyára nagy hatással volt Bach művészetére. Az Aria Sebaldina szerzemény korának egyik jelentős kísérletezős darabja. Nagy István ezúttal sajátos ízzel töltötte meg a kivételes művet és az orgona hangszíneinek egész palettáját sorakoztatta fel, a vájtfülű hallgatóság legnagyobb örömére.

Szinte ehhez illettek César Franck: Offertoire harmóniái, amelyek igazán megtöltötték a szakrális teret és felettébb fülcsalogatónak hatott. Némi könnyítésnek mutatkozott Sigfrid Karg-Elert: Schmücke dich, o liebe Seel című szerzeménye, amely akár egy kis közjátéknak vagy felvezetőnek volt tekinthető Leon Boelmann Gótikus szvitjéhez, ahol Nagy lehengerlő vehemenciával keltette életre a művet. A Grassl Ferdinánd által a gútai templom oltárához helyezett kivetítőn láthatóan az is élvezhette a parádés muzsikát, aki az előadó fizikai megterhelését tekintve egészítette ki a hangzást. Kifelé menet a templomból valaki megjegyezte, hogy „egészen emberesen játszotta ezt a művet, nem szokták ezt ilyen dinamikusan előadni”. Ám ez legyen Nagy István felismerhető kézjegye, amivel gyakorlatilag a teljes repertoárt ellátta. Igazán üdítő és lélekfrissítőnek hatott a karácsony másodnapján tartott orgonakoncert, amely az 1896-ban megépített és hosszú évtizedek után idén, azaz 2015-ben újjáépített orgonán igazán hangsúlyosan szóltak.

Ritka és éppen ezért megbecsülendő az olyan kaliberű művész jelenléte, mint Nagy István, akiről széles szakmai körökben is elismerően nyilatkoznak a hátáron innen és túl. Akár még az európai élvonalban is megállja a helyét. Gútának viszont egy igazán jellegzetes és sokoldalú művésze.

Borka Roland