Aba Sámuel király elesik a ménfői csatában-1044.július 5.

Amikor első szent királyunk 1038-ban elhunyt, utódává nővérének fiát, az akkor már több éve az esztergomi udvarnál tartózkodó Orseolo Pétert jelölte ki. A fiatal uralkodó, akinek apja a velencei dózse volt, valamiért elfelejtette, hogyan uralkodott nagybátyja, és hogyan is kell a honfoglalók ivadékait kormányozni. Itáliából érkezett pajtásokkal és német lovagokkal töltötte be az udvari méltóságokat, szabadon forgatta ki birtokaikból a régi magyar nemzetségeket, hogy javaikat aztán cimborái közt osztja szét. Gondolható, hogy a középkori Magyar Királyságban ilyesmi nem szokott hosszú ideig tartani, mert a nemrég még Nyugat-Európát végigdúló törzsek leszármazottjainak könnyen a markába csúszott a kard. Így volt ez 1041-ben is, amikor megelégelve a velencei dózsefi tivornyázását, az ország vezető nagyurai István király sógorát, Aba Sámuelt választották királynak. Péter a német császárhoz menekült, és felajánlotta neki hűbérül Magyarországot, ha visszasegíti a trónra. III. Henrik nem kérette magát, szinte azonnal rátört az országra, hol északról, a hűbéres cseh tartományok, hol meg nyugatról, Ausztria felől. Aba Sámuelnek azonban mindannyiszor sikerült visszavernie a támadásokat, ám megbékélési szándékai Aachenben nem jártak sikerrel. Emellett elkövette azt a hibát is, hogy belső ellenzékével vaskézzel kívánt leszámolni, nyilván István király példája lebegett a szeme előtt.

Csak ő éppen nem rendelkezett olyan talentumokkal, sem akkora tekintéllyel, mint egykori sógora. A krónikák szerint 1044 nagyböjtjében Marosváron mintegy 50 elégedetlenkedő nemest hányatott kardélre. Ezt a belső feszültséget a már abban az időben is jól működő kémhálózatok útján a Német-Róma Császárságban is érzékelték, ezért III. Henrik hűbéresével együtt megindult Magyarország felé. Páncélos lovagjai 1044. július 5-én Ménfőnél (ma Ménfőcsanak, Győr mellett) csaptak össze a királyi hadakkal. Nem volt egyértelmű fölényben, de a csata közben- valószínűleg előzetes megegyezés alapján- Aba Sámuel mellől sok magyar átállt a németek oldalára, és ez sorsdöntőnek bizonyult. Nem egyértelmű, hogy hol- a csatában, vagy menekülés közben- de a magyar király életét vesztette. Testét először Feldebrőn, majd Abasáron temették el. Péter király a német császár védőszárnyai alatt bevonult Székesfehérvárra, ahol ünnepélyes keretek között hűbérbe adta Magyarországot III. Henriknek. Nem tanult a múltból, és két év múlva kiszúrt szemmel, megkínozva hurcolták András herceg elé…

Szerkeszti: Sárközi János

(kép: wikipédia)