Üdvözöljük Gútán!
2026. október 18. vasárnap, Lukács
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Városunkról

A szemléletváltást gyermekkorban kell elkezdeni

Gúta városa kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetben élő gyermekek felzárkóztatására és az esélyenlőség megteremtésére. Ennek jegyében látogatott el egy szakmai tanulmányútra 2025. május 16-án Barkára, Kürti Mónika képviselő, a Szociális, lakás- és egészségügyi bizottság elnöke, valamint Takács Imre, a Közös Tanügyi Hivatal vezetője.

Szirmabesenyői diákok Gútán

A Határtalanul program keretében 2025. május 7-én városunkba látogattak a szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és pedagógusai.

Mindig azt adjuk, amire szükség van

Gúta városa tavaly kötött testvértelepülési szerződést a Kárpatalján található Nagydobrony városával. Ez a kapcsolat azóta is folyamatosan működik, nem csak kulturális szinten, hanem a kézzelfogható segítségnyújtásban is megmutatkozik.

A szétszóratásból közösség, a veszteségből új élet fakadjon.

Gúta városa 2025. április 12-én emlékezett meg azokról a lakosairól, akiket a második világháborút követően erőszakkal űztek át Magyarországra. A nagyszabású rendezvényről részletesen is beszámoltunk oldalunkon, itt most Nagy Péter János atya imádságát közöljük, amelyet a Szent Rozália Parkban mondott el.

Aki gútai volt, az mindörökre gútai marad

A felvidékről kitelepítettek emléknapján, 2025. április 12-én Gúta városában sem feledkeztek meg a település egykori polgárairól, akik akaratuk ellenére kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket. Ünnepélyes keretek között idézték fel az eseményeket, emlékezve a tragédiára, de egyúttal kijelölve az utat, amely örökre összeforrasztja az itthon maradottakat és az elüldözötteket.