Üdvözöljük Gútán!
2025. május 11. vasárnap, Ferenc
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Történelem

80 éve történt a normandiai partraszállás

1944. június 6-án indult meg a szövetségesek normandiai offenzívája, mely során az angolszász erők sikeres partraszállást hajtottak végre a nácik által megszállt Franciaország területén. A Rommel német tábornok által „leghosszabb napként”, a brit stratégák által pedig „D-nap” fedőnéven emlegetett nap sorsdöntő jelentőséggel bírt a második világháború folytatása szempontjából.

Bognár Gergely gútai plébános

A 20.században nagyon sok jeles ember élt, alkotott Gútán, és fáradhatatlan munkával segítették, óvták közösségünket. Közülük egyik Bognár Gergely plébános.

Született 1868-ban Pósfán. Középiskoláit Pozsonyban végezte el. Teológiát Esztergomban tanulta. Pappá 1892-ben szentelték. Működését mint káplán Pozsonypüspökin kezdte meg, 1896—1927-ig Dunahidason, utána pedig Gután plébános. Szentszéki tanácsosnak 1926-ban nevezték ki. Elnöke az iskolaszéknek és a Hitelszövetkezetnek, a Gútai Fogyasztási Szövetkezetnek, az Alsó-Csallóközi Ármentesítő IV-ik körzetének elnöke, az Egységes Magyar Párt helyi csoportjának díszelnöke, a Népművelődési Bizottságnak stb. A cseh megszállás alatt felfüggesztették kongrua és nyugdíjigényét. Minden lehetőt elkövetett, hogy megkönnyítse azoknak a magyaroknak életét, sorsát, akik a cseh önkény és igazságtalanságok által szenvedtek. A magyar érdemrend tiszti keresztjének tulajdonosa és kinevezett esztergomi protonotárius kanonok. 1947. máj. 30-án hunyt el, életének 80., pappászentelésének 55. évében. Az esztergomi bazilika kriptájában temették el.

Forrás: Beke Margit: Esztergomi kanonokok 1900-1985 (Unterhaching, 1989)

Szerkeszti: Sárközi János

 

Trianon mítoszai

Most megkockáztatom, hogy esetleg valaki megneheztel rám, amiért kedves, de teljesen megalapozatlan tévhiteket próbálok megdönteni ezeréves állami létünk kétségkívül egyik legnagyobb tragédiájával kapcsolatban.

Farkas Bertalan visszatért a Földre- 1980. június 3.

1980. június 3-án tért vissza a Szaljut–6 űrállomásról Farkas Bertalan, az első és mindez idáig egyetlen magyar űrhajós, aki eljutott a kozmoszba. Történelmi utazásával Magyarország – hetedikként – belépett azon nemzetek sorába, melyek embert juttattak a világűrbe.

A gutai gyógyszerész letartóztatása.

A Szlovenszkóhoz csatolt Guta Komárom megyei község és rendőrsége e hó elsején parancsot kapott, hogy azonnal tartóztassa le L. Kálmán gútai gyógyszerészt, akit azzal gyanúsítanak, hogy tizenhárom évvel ezelőtti losonckörnyéki harcok alkalmával Herencsvölgyön többedmagával kivégzett egy szakaszvezetőt. A letartóztatás érthető feltűnést keltett, s a gyógyszerészt teljesen váratlanul érte. E hó 5-én a gútai csendőrség autón behozta a komáromi ügyészségre L. Kálmánt, akit valószínűleg a besztercebányai ügyészségre visznek. L. Kálmán nem is tagadta, hogy része volt a kivégzésben. Szerinte, mint az akkori losonci 25- ös közös gyalogezred önkéntes őrvezetője, századosa parancsára ötödmagával kivégzett egy szakaszvezetőt, aki gépfegyverrel félemlítette meg a herencsvölgyieket. A parancsnak, mint katona, engedelmeskedett, mivel patrulszolgálatot teljesített. Gután és környékén nagy feltűnést keltett a gyógyszerész letartóztatása. L. Kálmán csak néhány hónapja tartózkodik Gután, ahol mai patikáját megvette. A gyógyszerész hirtelen letartóztatásával Guta községben zárva maradt a patika, s e pillanatban a tizenkétezer lakosú községnek, — mely Szlovenszkó legnagyobb faluja, — nincs gyógyszertára, s patikai ügyekben Komáromba kell mennie a gyógyszerre szorulóknak.

Gyógyszerészi Közlöny, 1932. február 28.

Szerkeszti: Sárközi János

A kép illusztráció, DKA